Hírek

KMTA a IX Dr. Toró László TALENTUM verseny díjkiosztóján

2023. március 3–5. között kilencedik alkalommal szervezték meg a három éve dr. Toró László fizikus nevét viselő Talentum verseny döntőjét a Temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban. Különleges volt az idei Talentum verseny, mert az eddigi legtöbb, 13 iskola versenyzői vettek részt rajta, és egy nagykárolyi IX. osztályos diák a maximális 200 pontot érte el, illetve azért is, mert Temesvár idén Európa Kulturális Fővárosa, és a vendégversenyzők a városnézés mellett belekóstolhattak néhány különleges kulturális programba is.

 

A Talentum verseny hagyományosan egy online megmérettetésből és egy fizikai részvétellel zajló döntőből áll, ahol a meghívott mintegy 40 versenyző négy tantárgyból méri össze a tudását. „A Talentum versenyt egy interdiszciplináris versenynek szántuk, a négy tantárgyból – biológia, fizika, informatika, kémia – minden diák kettőt választhatott, és a hozzájuk tartozó versenyfeladatokat oldotta meg. Olyan világot élünk, ahol fontos, hogy ne csak szűk szakosodása legyen a diáknak, a számítástechnika egyébként több tantárgyhoz is kapcsolható. Az időgazdálkodásról is szól ez a verseny, gyorsan el kell dönteni, hogy 3 óra alatt melyik tételt oldom meg. A cél egyrészt az volt, hogy sikerélményt, megmérettetési lehetőséget biztosítsunk azoknak a természettudományok iránt érdeklődő diákoknak, akik a tananyagot megtanulják, és kitartóak, gyakorlottak. Idén egy nagykárolyi diák maximális pontszámot ért el, ami azt igazolja, hogy a tételek megoldhatók” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek dr. Erdei Ildikó, a Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója.

Az idei Talentum verseny döntőjén 13 iskolából 38 diák vett részt. A régiónkból több diákkal képviseltette magát az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium, a Dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum és a Temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum, mellettük Barótról, Csíkszeredából, Gyergyószentmiklósról, Kézdivásárhelyről, Marosvásárhelyről, Nagykárolyból, Nagyszalontáról, Szatmárnémetiből és Székelykeresztúrról is érkeztek versenyzők. Szombaton délelőtt került sor a döntőre, amely három órát tartott, közben a házigazda és a kísérő tanárok szakmai műhelyben vettek részt. A tanárok szakmai műhelyének a fő témája a tehetséggondozás volt, ezen belül is azt járták körül a szervezők és a vendégtanárok, hogy milyen a jó verseny, mit tehet hozzá a szaktanár a tehetséggondozáshoz.

Szombat este tartották meg az eredményhirdetést, majd az esetleges óvások után az ünnepélyes díjkiosztást. A verseny résztvevőit és a kísérő tanárokat dr. Erdei Ildikó iskolaigazgató és Halász Ferenc, a Bartók Béla Alapítvány elnöke, Temes megyei főtanfelügyelő-helyettes köszöntötték. Halász Ferenc kiemelte, hogy a IX. Talentum versenyen vett részt a legtöbb tanintézmény (13), és most először érte el a maximális 200 pontot az egyik versenyző. „A Bartók Béla Alapítvány immár 31 éve ad tanulmányi ösztöndíjakat, és támogatja a tehetséges diákokat, ezért elmondhatjuk, hogy számunkra a tehetséges diákok felkutatása, támogatása, táboroztatása, versenyeztetése prioritást jelent, így képzeljük a jövőben is ennek az iskolának az életét” – mondta Halász Ferenc.

Következett az ünnepélyes díjkiosztás. A kilencedikes diákok közül Bűcs Máté, a Nagykárolyi Elméleti Líceum diákja a maximális 200 pontot érte el. A X. osztályosok mezőnyéből Nyári Tamás, a Csiky Gergely Főgimnázium tanulója érte el a legmagasabb pontszámot (196), míg a XI. osztályosok közül Urkon Karola, a Csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium diákja ért el 196 pontot és első helyezést.

A XII. osztályosok mindössze 3 fős mezőnyéből Páll Julia, a Kézdivásárhelyi Dr. Csiha Kálmán Református Kollégium diákja II. díjat érdemelt ki 146 ponttal. A díjazott kiváló diákok az eredményeiket elismerő oklevelek mellett könyvjutalomban részesültek.

A díjkiosztó ünnepség keretében a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány bemutatására is sor került, egy ifjú feltaláló, a kovásznai Ravasz András Zoltán, a budapesti Műszaki Egyetem hallgatója mutatta be, hogyan valósította meg Elektromechanikai Braille megjelenítő eszköz című találmányát a KMTA hathatós támogatásával. A versenyen részt vett diákoknak lehetőségük nyílt városnézésre, a Temesvár főtéren található MAIO függőleges kert meglátogatására és a Chronic desire című kortárs képzőművészeti kiállítás megtekintésére. Jövőre a 10. jubileumi Talentum versenyre várják a természettudományok iránt érdeklődő diákok jelentkezését az ország valamennyi magyar középiskolájából.