Határtalan Erdély: 2016. szeptemberi, Református Líceum Gimnázium

Szeptember 8.-án már türelmetlenül álltam a Műcsarnok mögötti parkolóban és vártam, hogy feltűnjön a busz, amivel az utazást tenni fogjuk. Mikor megjelent kicsit sem csalódva sikerült elfoglalnom egy helyet a második emeleten Roth Evelynnel. Talán kicsit féltem, hogy hogyan fogom bírni ezt a 14 óra utazást, de örömömre nagyon jól telt, mert szinte végig aludtam az egészet a kényelmes üléseknek köszönhetően.

Illyefalván a Keresztény Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány szállásolt el bennünket, én a “buli szobába” kerültem azaz a 12 személyesbe. Nagyon finom kürtöskalácsokkal fogadtak bennünket, nem sokára pedig már az ebédet tálalták. Délután a falu melletti városba látogattunk, Sepsiszentgyörgybe. Nekem csak a központot sikerült megismernem és időm nagy részét a parkba töltöttem ülve egy padon barátnőmmel.

Számomra az esték egyik legjobb része a zuhanyzás volt, egyszerűen olyan szép és tiszta volt, hogy akár egy egész napot el tudtam volna tölteni a víz alatt állva, de természetesen a környezettudatosság felébredt bennem és minden nap 10 perc alatt lebonyolítottam. Az első este kiemelkedő programja a bemutatkozás volt. Azt a feladatot kaptuk, hogy mutassuk be a tőlünk jobbra ülő iskolát énekelve, reklámozva és pantomínezve. Mit ne mondjak születtek vicces dolgok, mint például a “Stéher”.

Másnap megálltunk Sepsiszentgyörgyön és felvettük az idegenvezetőnket, Zoli bácsit. Már az út folyamán mesélt nekünk azokról a városokról és falukról, amelyek mellett az autóbusszal elhaladtunk, így és a környező tájak szépségében gyönyörködve gyorsan eltelt az út Sinaiaig, a Peles-kastélyig. Őszintén szólva még soha nem találkoztam neoreneszánsz kastéllyal, ezért legalább háromszor fel-alá sétáltam és megcsodáltam, természetesen az előtte elhelyezkedő szobrokat és a gyönyörű kilátást is. Bent már az első teremben elámultam a padlótól a mennyezetig tartó aprólékosan kidolgozott díszítéseken, mint később kiderült nem véletlenül, mert a díszteremben voltunk. Mikor mindenki végzett, akkor újra buszba szálltunk és indultunk Törcsvárra a “Drakula” kastélyba, amely neve miatt nagy népszerűségre tett szert. Megdöbbentem, amikor megtudtam, hogy ezt a nevet csak, azért kapta a kastély, mert Vlad Tepes kegyetlenül, rengeteg embert karóba húzatott és felvette apja nevét, a Draculát. De hogy biztosan örök emlék maradjon a látogatásom, vettem egy 30 Lei-es pólót, kár, hogy már csak gyerek méret maradt belőle. Vasárnap Olthévízre utaztunk, ahol részt vehettünk egy református istentiszteleten. Nagyon megható volt az a kedvesség, amivel fogadtak bennünket és az utána lévő szeretetvendégség, amit végül közös énekléssel fejeztünk be. Utána a kőhalmi várhoz mentünk, ami nem rég lett felújítva, de még nem bútorozták be, még is a nagy melegben minden egyes szobába bementem vagy felmentem és körülnézem újra meg újra, mert valamilyen oknál fogva megunhatatlan volt. Elmentünk Fejéregyházára a Petőfi múzeumban, ahol egy nagyon kedves idős asszony nyitott ki nekünk. Érdekes volt végignézni a maketten, hogy hogyan is történt a harc az oroszok ellen és elolvasni Bem tábornok utolsó parancsait melyet a költőnek írt. Gyors kép készítés után Segesvár felé vettük utunkat, ahol felmentünk az Óratornyba, majd felsétáltunk a 172 lépcsőn az iskolához, számomra ez felért egy tesiórával.

Minden reggel 7.30-kor volt a reggeli és már nem tudom pontosan melyik nap, de valamikor helyi sajtokat kóstolhattunk. Számomra fura volt az állaguk, de én, aki az erősen érlelt francia sajtokhoz vagyok szokva, nagyon megdöbbentett a lágy, semleges ízük. Brassóba is mentünk, először Zoli bácsi mesélt nekünk a főtéren lévő dolgokról, de sajnos a Fekete templomban nem mehettünk be, mert hétfőn zárva van.

Lanovkával, azaz sífelvonóval, felmentünk, majd kevés, de annál boldogabb sétával értem fel a Keresztény-havasok csúcsára, 1799m, ahol rengeteg képet készítettem, mert próbáltam minél jobban visszaadni a táj szépségét a képekbe, de azt az érzést nem lehet képekbe önteni. Leérve újra Brassóban voltunk és kaptunk 3 óra szabadidőt, amit Dórival töltöttem el. Lehet, hogy valakinek soknak tűnt az idő, de nekem fel sem tűnt, mert boltról boltra járva megpillantottam egy táskát a Meli Meloban, de nem vettem meg és időm nagy részében azon vacilláltam vajon kell-e nekem és végül úgy döntöttem, hogy kell nekem. Nem is bántam meg és kisebb kutatásom a márka után megtudtam, hogy ez egy román márka, ezért amikor hazaértem apának már csak annyit mondtam: Apa, ez az én szuvenírem Romániából. Este volt szerencsénk beszélgetni Kató Béla püspök úrral, akitől sok

mindent megtudtunk az erdélyiek életviszonyáról. Kedden következett a legsűrűbb napunk. Délelőtt elmentünk Sepsiszentgyörgyre a Székely Mikó Kollégiumba, amely egy hatalmas iskola volt. A csarnokban a kilencedikes osztályokkal voltunk együtt, csoportokra osztottak minket és mindenki más játékot játszott. Én az utazás a múltba című játékban vettem részt és mit ne mondjak, van még hova fejlődnöm a magyar történelem és irodalom terén. Délután voltunk Zágonban a Mikes Kelemen emlékházban, ahol Kis Manyi életével is megismerkedhettünk. Csomakőrösön Körösi Csoma Sándor emlék-kiállításán is voltunk, elmentünk Kovásznára borvizet kóstolni, bevallom én nem mertem megkóstolni. Majd Gelencén megnéztük a Szent-Imre templomot, ahol még fennmaradtak az 1300-as évekbeli freskók, nagyon szép látványt nyújtottak. Gergő közreműködésének köszönhetően, orgonakísérettel együtt mindannyian elénekelhettük a Székely himnuszt. Megálltunk Kézdivásárhelyen, de sajnos időhiány miatt nem maradhattunk sokáig. Vacsora után kiscsoportokba ültünk és mindenki megbeszélt egy témát, a miénk a hit és vallás itt és Erdélyben miben különbözik és miben hasonló.

A csoportokat hallgatva rájöttem, hogy mindannyian érezzük az erdélyiekben a magyarságot, az összetartó erőt, az erősebb köteléket a hazához, mint az itt élő magyarokban. Este a szobában a lányokkal el kezdtünk beszélgetni a bérmálásról és eközben sok számomra új dolgot megismertem a katolikus hitről, mentségemre legyen, reformátusként. Szerda az utolsó Erdélyben töltött nap, olyan fura volt ebbe belegondolni, mert olyan érzésem volt, mintha csak akkor érkeztem volna. Reggel Csíkszeredára indultunk, ahol a Sapientia Egyetem előadótermében gyűltünk össze helyi diákokkal és egy vidám férfi biztosította jókedvünket. Majd jött egy feladat: az itteniekkel együtt alkossunk csapatot és töltsük ki a feladatlapot, megkeresve a városon belül bizonyos helyeket és készítsünk is képet. Nagyon jó program volt, természetesen maradtam volna még, de indultunk tovább a Szent Anna-tóhoz, ahol megfélemlítettek minket a víz hidegségével kapcsolatban, de még én is bementem legalább 20 cm-t, ami már azt jelenti, hogy nem hideg, vagy csak az adrenalin vitt bele, hogy egyszer vagyok itt, ezt a lehetőséget nem hagyhatom ki. A Mohos-lápnál egy órás túrát tettünk, ami szintén a kedvenc helyeim közé tartozik. Itt láttam életemben először húsevő növényt. A szálláson záró programként, iskolánként leültünk és megbeszéltük kinek mi tetszett a legjobban, min változtatna stb. Este olyan nehezen ment a pakolás, hogy akkor először elkéstem reggeliről. Kifelé menet mindenki megkapta az úticsomagját és már mentünk is a buszhoz.

Olyan sok édességet kaptunk, hogy elkezdték mindenkinek osztogatni, így én a buszra már hárommal szálltam fel. És indulhatott a hosszú utazás. Az elején betették filmként a Wall.E-t, de én rögtön elaludtam. Délfelé megálltunk és többet már alig haladtunk. Kiderült, hogy a román kamionosok sztrájkolnak és megálltak az autópályán. Olyan sok időm volt, hogy kiolvastam a könyvem 2/3 részét. Hét körül megérkeztünk Gyulafehérvárra, ahol Jakubinyi György érsek úr beszélt nekünk a székesegyházról és Márton Áronról. Sajnos én ekkor teljesen rosszul lettem és hazáig már nem lett jobb, de ez a kis kellemetlenség semmit sem változtatott azokon az élményeken, amiket én itt szereztem.

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, hogy ide eljuthattam!

Köszönettel: Desnoix Juliane Zsuzsanna

Gödöllői Református Líceum