Beszámolók

Fedezd fel a tehetségeket! – Társasjátékalkotás tehetségekkel a tehetséggondozásért

Az „NTP-ITKK- 18-0009 Fedezd fel a tehetségeket! – Társasjátékalkotás tehetségekkel a tehetséggondozásért” című programsorozatunk a végéhez ért.

A programsorozat során az Alapítvány székhelyén történt közös ismerkedést követően a résztvevők Hegedűs Robin társasjátékalkotó szakember segítségével bepillantást nyerhettek a társasjátékok világába, majd ezt követően kialakították a játék tematikáját, meghatározták annak típusát. Műhelyfoglalkozások keretében a játék papírmodellje is elkészült, amit a résztvevők több alkalommal is sikerrel teszteltek.

A játék létrehozása során, dr. Szőke-Milinte Enikő kommunikációs előadása nyomán a résztvevők olyan személyközi kompetenciákra tettek szert, amellyel a közös problémamegoldás kihívásaira csapatként együttműködve találhattak megoldásokat, tehát ezáltal interperszonális képességeik is nagymértékben fejlődtek. A közös játék létrehozásának, és magának a játéknak az élménye nagyban hozzájárult tanulási képességeik fejlődéséhez is, több tudományos kutatás is bizonyította, hogy a játék során a résztvevők sokkal könnyebben és hatékonyabban sajátítanak el új kompetenciákat, amely tudást életük során több területen is kamatoztathatnak.

A létrejött társasjátékmodell alkalmas a köznevelésben tanuló diákok érzékenyítésére a tehetségterületekkel, tehetséges társaikkal kapcsolatban azáltal, hogy egy nemes célért küzdve az egyes tehetségterületek képviselőinek bőrébe képzelhetik magukat, miközben igyekeznek a külvilág esetleges bántó hatásait kiküszöbölni, sőt, pozitívra fordítani azt. A játék kooperatív és kreatív jellege rámutat arra, hogy milyen fontos egymás elfogadása és segítése, a tehetség karakterek egyes speciális képességeit felhasználva átélhetik, milyen fontos feladatot tölthetnek be egy közösség életében, annak munkáját hogyan segíthetik és milyen rossz érzés, ha ez a közösség nem támogat. A játékban nincs vesztes, az együttes munka értékét pontozzák, mely újra játszásra is motiválja őket.

A program során a résztvevők lelkesen vetették bele magukat a közös munkába, így a szakértők iránymutatásával megvalósulhattak a program elején kitűzött célok. Köszönjük a közreműködést!

A program támogatói: