Hírek

Két magyar fiatalnak köszönhető a világ első dezodor-utántöltő automatája

A világ első dezodor-utántöltő automatájának ötlete két magyar fiatal fejéből pattant ki. A 21 éves Zámbó Gergely és a 22 éves Réti Andor a megvalósításig is eljutott. A világ első Respray-automatája Magyarországon, a budaörsi Rossmannban már ki is próbálható.

Nagyjából egy évig használhatjuk ugyanazt a flakont annak a magyar találmánynak köszönhetően, amellyel ötször lehet utántölteni a dezodoros flakonokat. A Respray automata nemcsak a fenntarthatósága miatt lehet kedvező választás, hanem az ára miatt is. Az első feltöltés 599 forintba, míg a további négy alkalmanként 299 forintba kerül.

Zámbó Gergely és Réti Andor végzős gimnazistaként határozta el, hogy elkezdik az ötletgyűjtést, majd egy évvel később első éves egyetemistaként újra összeültek és döntöttek a Respray mellett. Zámbó Gergely a Válaszonline-nak elmondta, döntésüket az indokolta, hogy jelenleg az aeroszoloknak van a legnagyobb ökológiai lábnyoma, és erre a hatalmas problémára még semmiféle megoldás nem született.

Ezt követően a BME Z10 Startup Campusszal közös inkubátor programjában egy  intenzív, 6-8 hetes képzésen vettek részt, amelynek végén befektetők elött prezentálhatták ötletüket. A Respray-projekt zöld lámpát kapott, és a fejlesztési időszak végén elkészült a dezodor-utántöltő automata prototípusa. Majd egy újabb befektetés segítségével megvalósították meg az automatát.

"A mi generációnkban a legtöbb emberben benne van a klímaszorongás. Egyértelműen látszik, milyen kihívásokhoz vezet a globális felmelegedés és a rengeteg más környezeti probléma, amit a jelenlegi életmódunk okoz. Úgy látjuk, hogy minderre nem születnek elég gyors ütemben megoldások, és azt gondoltuk, nekünk is ki kell vennünk a részünket abból, hogy a fenntarthatóbb világhoz vezető megoldásokat megtaláljuk"

– mondta Réti Andor.

A Respray automatát egyelőre egyedül a budaörsi Rossmannban lehet megtalálni, de hamarosan Budapest két másik pontján is elérhető lesz. A három gép működését most tesztidőszakban figyelik, és ha a drogérialánccal közösen úgy látják, van rá igény, akkor a lánc többi üzletére is kiterjesztik a működést.

A gép viszonylag egyszerűen működésbe hozható: a visszahozott aeroszolos flakont felismerve az automata ugyanazzal az illattal tölti fel, mint amilyen korábban is benne volt, majd ezt követően egy címkét is nyomtat rá, amely azt jelöli, hányszor lehet még feltölteni a flakont. Azonban összesen csak öt újratöltésre van lehetőség, mert a kísérletek az bizonyítják, hogy ennél a számnál még biztosan garantálható a tökéletes „a fújási élmény”.

(forrás: index.hu)