Beszámolók

Tehetséggondozás a magyar nyelvművelésért

A Tehetséggondozás a magyar nyelvművelésért elnevezésű programsorozat második rendezvénye, a kialakult járványhelyzet miatt a tervezettől kicsit eltérve, augusztus 27-30. között került megrendezésre.  A hosszú karantén időszak és az online oktatás magányának köszönhetően a fiatalok nagy örömmel találkoztak egymással és vettek részt az offline programokon közösen.

A rendezvény első napján a diákok ellátogattak a Fiumei úti sírkertbe, ahol a magyar irodalom jeles képviselőinek életútjával ismerkedtek meg Szabó Viktor történész vezetésével. Délután az egynapos tanulmányi út Szentendrén folytatódott, ahol az óváros kulturális jellegű nevezetességeit tekintették meg.

A következő napot kommunikációs tréningekkel kezdték a fiatalok, ahol lehetőségük nyílt kifejezésmódjukat, beszédkészségüket fejleszteni, illetve nyelvi ismereteiket bővítésére. A nap második felében a Petőfi Irodalmi Múzeumban múzeumpedagógus által vezetett sétán vettek részt a diákok, amelynek központjában Ady Endre élete és munkássága állt. Számos olyan közeli helyen megfordult a csapat, ami Ady Endre életéhez köthető, mint például az Ady Emlékház, így bővítve a résztvevők már meglévő tudását a költő életének fontos mérföldköveivel kapcsolatban.

„A karantén alatt nagyon elszoktam a beszédtől, hiszen többnyire csak írásban kellett dolgozni, viszont ez a program most segített abban, hogy újra visszaszokjak az igényes beszédhez.”

A tehetséggondozó program utolsó napján Moldován Szilvia vezetésével a résztvevők egy egész napos kreatív írás tréningen ismerték meg a vers- és prózaírás alapjait, illetve a manapság rendkívül nagy népszerűségnek örvendő műfaj, a slam poetry sajátosságait. A program zárásaként a fiatalok saját alkotásokat is írtak, amit elő is adhattak így fejlesztve a közönség előtti szereplési készségeiket. Ez a tréning csak úgy, mint az előző napi a játszva tanulás jegyében zajlott, a diákok így sajátították el azokat a praktikákat, amelyek segíteni fogják őket a kifejezőbb szóbeli közlés terén.

A háromnapos programsorozat alatt a résztvevők elméleti ismeretei a líra és a próza sajátosságainak megismerésével is bővültek, valamint elsajátították a nemzettel kapcsolatos történelmi, földrajzi, néprajzi és nyelvi jellegzetességeket. Ennek a programnak köszönhetően a részvevő fiatalok képesek lesznek empatikusan, a kulturális sokszínűség tudatában fejleszteni szakmai és személyes kapcsolataikat, az önfejlesztés és a magabiztosság jegyében pedig megbirkóznak a szóbeli kommunikáció nehézségeivel.

„INSPIRÁCIÓ – Ez az első szó, ami eszembe jut, ha a programra gondolok egyrészt a fantasztikus emberek, másrészt az élmények miatt, amiket adott.”

Pályázati azonosító: NTP-ATP-19-0014