Szitás Zoltán

A nevem Szitás Zoltán, 1999. júniusában születtem Kassán. Olyan 10 éves lehettem amikor elkezdtem informatika szakkörre járni. Ekkor sajátítottam el a programozás alapjait és itt találkoztam először egy Lego robottal. A tanárnőm látta a lelkesedésemet és kemény munkámat feladatok megoldása közben. Emiatt döntött úgy, hogy engem is kiválaszt a robotika csapatunk négy alapító tagja egyikének.

A kassai Talentum (magyar diákokból álló csapat) nevű csapatban idővel elfoglaltam a fő konstruktőr szerepét. A csapatban való részvétel megtanított kreatív megoldásokat találni a problémákra, fejlesztette a kommunikációs és előadó képességeimet és megmutatta a csapatmunka fontosságát. Szerencsénkre a csapatszellem kiváló volt és ez meglátszott az eredményeinkben is. Megnyertük a harmadik “Innovative Solution” helyezést a First Lego League World Festival világbajnokságon 2015-ben és a harmadik helyet a RoboCup Junior World Finals versenyen 2013, 2014 és 2016-ban. A hozzám legközelebb álló kupát is 2016-ban nyertük a First Lego League Open European Championship versenyén, ami a Kanári szigeteken zajlott. A robot, amit építettem megnyerte a legjobb mechanikai design díjat. A csapattal sok startup-hoz hasonló projekten is dolgoztunk.

Jelenleg Európa egyik legjobb mérnökképző egyetemén tanulok robotikát Dániában. Két dolog miatt választottam az Aalborgi egyetem robotika szakát. Az első az egyedi probléma alapú tanítási módszerük. A másik pedig, hogy itt a technikai ismereteken kívül megtanítják a cégalapítás és vezetés alapjait is. Szabadidőmben több projekten is dolgozok és aktívan részt veszek egy nemzetközi Hackathon szervezésében is. Továbbá egy növekvő felvidéki fesztivál alapító tagja és aktív szervezője vagyok. Ezen kívül 2017 óta támogatottja vagyok a Kárpát- medencei Tehetségkutató Alapítványnak és az innovációs programban már harmadik alkalommal veszek részt.

Kutatási téma: Autonóm robotok a mindennapokban.