Kormányos Sára

Kormányos Sára vagyok, a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karának hallgatója. Mindig vonzott az egészségügy, a betegségek, a gyógyítás, s ezért választottam a Zentai Egészségügyi Középiskola után az ETSZK-t, hogy egy napon diplomás ápoló lehessek majd. Érdeklődési köröm főleg hivatásommal kapcsolatos, a szaktantárgyakat, a ritka betegségeket, magát az emberi szervezetet mindig is érdekesnek találtam, de szavaló, mesemondó és táncos múltamból adódóan nagyon szeretek mindent aminek a kultúrához, színházhoz, táncművészethez tartozik. Jelenleg nappali tagozatos tanulmányaim mellett az SZTE Klinika Idegsebészeti osztályán dolgozom. A KMTA mentorprogramjának köszönhetően lehetőségem adódik egy (számomra) példaképnek számító mentorral együtt dolgozni, és olyan kitűnő oktatókkal találkozhattam akikre szintén felnézek. Emellett megismerhettem sok tehetséges fiatalt, bővült a látóköröm, egy-egy tréningnek köszönhetően olyan tudományterületekbe is betekintést nyerhettem, melyekről nem is gondoltam volna, hogy ennyire érdekesek. Ami számomra legfontosabb, hogy népszerűsíthettem a mentorprogramot a vajdasági diákok körében, hiszen ez egy kiváló lehetőség határon túl is, azoknak a fiataloknak, akik tanulmányaik mellett szeretnének még többet tudni, tapasztalni, tanulni, fejlődni.