Balázs Gábor

Balázs Gábor vagyok, 2003. március 20-án születtem Budapesten. 2014 nyarán kezdtem el foglalkozni a megfigyelő csillagászattal, amikor egy általános iskolai kirándulás alkalmával találkoztam Várady Ferenccel, a dabasi csillagászok egyik tagjával. A kirándulást is a távcső mellett töltöttem, majd az egyik dabasi csillagvizsgálóban egyre mélyrehatóbban kezdtem foglalkozni a vizuális csillagászati megfigyelésekkel. Ezt követően a Magyar Csillagászati Egyesület által szervezett tarjáni Meteor Távcsöves Találkozókon ismeretem meg nemcsak a többi helyi csillagászt, hanem országos szinten is egyre több amatőr- és profi csillagászt ismerhettem meg. Ezekben a táborokban kaptam instrukciókat ahhoz, hogy megfigyeléseimet papírra is vessze, kezdjek bele a látottak lerajzolásába. Ezt a műfajt másfél évig űztem, ezután a rajzokat felváltotta a pontosabb képet adó asztrofotózás. Utóbbiban az első eredményem egy ritka meteorjelenség megörökítése, melyről kettő cikkem is megjelent. Az első a Magyar Csillagászati Egyesület által kiadott Meteor havilapban, a második a Planetology.hu bolygótudományi szakportálon. Utóbbinál azóta felelős szerkesztőként tevékenykedem.

Már 2 éve fotóztam, mikor egy bolygóvideó miatt, történetesen 2020 májusában a Vénusz sarló okán találkoztam először Kiss Lászlóval, aki később az első témavezetőm lett. A májusi Vénusz-sarló után 2020 augusztusától a Svábhegyi Csillagvizsgálóban komolyabb bolygómegfigyelésekkel tudtam foglalkozni. Itt készült el az első olyan fényképem is, ami a National Geographic Magyarországnál a nap képe lett.
Ekkor már egy komolyabb kutatást is szerettem volna elvégezni. Kiss László támogatásával 2020 októberében járhattam a Piszkéstetői Obszervatóriumban, ahol elkezdhettem beletanulni a csillagász létbe, és láthattam Magyarország legnagyobb távcsöveit testközelből. A Kiss László és Kalup Csilla témavezetésével zajló kutatásom témája egy különleges csillagrendszer, ami időnként elhalványul, majd eredeti fényében ragyog tovább. Ezeknek a fényességváltozások segítségével kerestem exobolygót a csillagrendszerben. A végül Láthatatlan kísérő nyomában egy egzotikus csillagrendszerben című kutatásommal megnyertem a 30. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt, majd részt vettem a 32. EU Fiatal Tudósok Versenyén ahol Wolfram kutatói-díjban részesültem. Ezt követően Rezsabek Nándor mentorálása mellett folytattam a kutatást. Ekkor már a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány támogatottja voltam, akinek köszönhetően részt vehettem egy hetes szakmai úton La Palma szigetén. Itt nem csak csodás éjszakai képeket és hasznos megfigyeléseket tudtam készíteni, hanem szakmai kapcsolataim is tudtam bővíteni.

Jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem természettudományi karán tanulok fizikát. Emellett demonstrátorként csatlakozhattam a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetéhez, ahol egy kutatócsoporthoz csatlakozva kutathatok tovább.